Hírek
Önkormányzat
Civil Szervezetek
Egészségügy
Turizmus
A Falu Általános Bemutatása
Hahót Nagykanizsától és Zalaegerszegtől egyenlő távolságra helyezkedik el, a 74-es számú főút mellett. Zala megye egyik leghosszabb községének is szokták nevezni. Az Árpád korban Buzád-sziget néven vár állt, a török időben végvár, melynek kapitányai a Sárkány családból kerültek ki. A barokk stílusú Antióchiai Szent Margit templomot a XVIII. században építették az egykori bencés apátság helyén, hajója háromboltszakaszos, szószéke rokokó. A templom melletti keresztet a magyar szabadságharcért elesettek emlékére állították. Szintén műemlék jellegű a Mária kápolna, mely barokk stílusban épült a XIX. század végén. A temetőben első és második világháborús emlékmű található. Hahót egyházi történelméhez kapcsolódik Magyarország második írott könyve, a Hahóti Kódex, mely jelenleg a zágrábi püspöki levéltárban tekinthető meg. Hahót dombos tájain halad keresztül a "Kék túra" útvonal, kitűnő túrázási lehetőséget kínálva a természetjáróknak. A Hahót és Pötréte között található, a tőzegkitermelés után keletkezett nagy kiterjedésű tavak és környékük messzi földről idevonzzák a horgászokat.

Látnivalók

Ma Hahóton 2 mûemlék jellegû épületet érdemes megtekinteni.

• A barokk római katolikus templomot a 18. században építették az egykori bencés apátság helyén (Kossuth tér 1.). A mai templom hajója háromboltszakaszos. Szószéke rokokó. A templom melletti keresztet a magyar szabadságharcért elesettek emlékére állították.
• Szintén mûemlék jellegû a Mária kápolna (Zrínyi Miklós út ), barokk stílusban épült a 19. század végén.
• A temetõben elsõ és második világháborús emlékmû található.